Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

1. fejezet

2012.08.21

 1

MAJDNEM 2 ÉVVEL KÉSŐBB

 

Marthe-val épp a nagyterem felé megyünk a többiekkel. A király reggel küldött egy levelet, hogy ma lesz a nagy megbeszélés délután háromkor a trónteremben. Mindenki nagyon izgul, hogy vajon milyen beosztásban kell majd szolgálnia a trónörökösnél. Alig hiszem el, hogy már két éve lakok itt. Olyan gyorsan elment ez az idő. Most viszont csak fel a fejjel! Húzd ki magad! A lehető legjobb akarok majd lenni a trónörökös szolgálói közül. Mindjárt ott vagyunk a teremnél. A szívem majd kiugrik a helyéről. Az őrök már nyitják a hatalmas tróntermi ajtót, látom bent a királyt és a királynőt a trónszékeikben. Mindenki lehajtott fejjel megy az uralkodó elé, már megszoktuk, hogy nem nézhetünk a szemébe, csak ha megszólít. Letérdelünk előtte két sorban, mi Marthe-val az első sor jobb szélén vagyunk. A király belekezd a beszédébe, mintha csak begyakorolta volna, olyan folyékonyan mondja.

-          Itt az idő, hogy kiosszam a feladatköreiket. Az unokaöcsém holnap érkezik, ezért miután végeztünk a megbeszéléssel az egész palotában sürgés-forgás lesz. Mindenki teljesíteni fogja a feladatát, és arra törekszik, hogy a herceg érkezése a legnagyobb tökéletességgel történjen. Nem is húzom sokat az időt. Álljanak fel a szobalányok! – hatan vagyunk. Már mindenkinek kiosztotta a feladatát, én következem, de mi maradt még? – Maga pedig minden nap a reggelijét, ebédjét, vacsoráját viszi majd fel a hercegnek. Megterít, ha délután teázni szeretne vagy bármi mást, az is a maga feladata lesz. Tehát a főszobalány Adeline de Malhortye. – jelenti be a király. Erre nem számítottam. Őfelsége int, hogy menjünk feladatunkra. Meg sem kell várnunk a többieket, olyan sok dolgunk van még.

Az ajtón kiérve döbbenten vesszük észre, hogy mindenki munkához látott a kastélyban. Nekünk is indulni kéne. Ekkor a többiek szeme rám szegeződik.

-          Miért néztek mind engem? – kérdezem döbbenten.

-          Te vagy a főszobalány, te irányítasz minket. Szóval Adeline.. Mit csináljunk? – érdeklődik a legalacsonyabb lány közülünk, Olivie. Sötétbarna haja van, és gyönyörű barna szemei, nagyon ártatlanul tud nézni velük.

-          Huh.. Hát.. Öö.. A király azt mondta, hogy a herceg lakosztályát is elő kell készítenünk nem? Akkor menjünk oda, és csináljunk rendet! – mondom kicsit parancsolós hangon.

Elindulunk fel a hatalmas lépcsőn, közben mindenhol sürgő-forgó emberkék a folyosókon. Hihetetlen, hogy itt a nap, amire már két éve vártunk, érkezik a trónörökös. Nagyon kíváncsi vagyok rá. Végre elérünk a hercegi lakosztályhoz. A lányok ösztönzésére én megyek be először. Ahogy körülnézek, látom, hogy sok dolgunk lesz.

-          Lányok! Nem hiszem, hogy ma sokat alszunk. Mint ti is látjátok, itt már elég régóta nem lakott senki, mire ezt a helyet lakhatóvá tesszük.. Ne ácsorogjunk itt, hanem munkára fel, kevés időnk van! – ösztönzöm őket, mire mindenki munkához lát. Bevallom, hogy jó érzés megmondani a többieknek, hogy mit csináljanak..

 

 

Alig aludtunk valamit, a lányokkal még este is a szobán dolgoztunk, hogy tökéletes legyen a herceg érkezésére. Reggel gyorsan felvettük az „egyenruhánkat”. Egy világosbarna, hosszú szoknya, egy fehér könyékig érő blúz és egy kék fűző. Most mindenki a hajával bíbelődik. Az enyémmel szinte semmit sem lehet csinálni, göndör, és olyan idétlen a színe, hogy azt nem lehet leírni.. Marthe segít csinálni valamit vele. Elölről hátrahúz pár tincset, majd hátul összetűzi őket. Aszta.. Nem hittem, hogy még szép is tud lenni a hajam.. Jelez az óra.

-          Te jó ég lányok! Már dél van, fél óra múlva érkezik a herceg, lent kéne már lennünk.. – mondom, mire mindannyian futni kezdünk a trónterem felé.

A király megmondta, hogy ott kell várnunk a trónörököst, hogy láthassa a szolgáit. Annyira izgulok, hogy csak megyek a többiek után, semmire sem tudok figyelni. Te jó ég, már sorba rendeződünk a lányokkal, ahogy azt a király is kérte. Már hallom a dobpergést, a trombitaszót, lassan nyílik az ajtó, most már nem lenne szabad oda néznem. Hallom a herceg lépteit, a trónszékek felé jön. Mi itt állunk mellettük, hatalmas késztetést érzek, hogy megnézzem a trónörököst, de kibírom, azért se.

-          Isten hozott nálunk Daniel! Milyen volt az utad? – kérdezi a király, s közben lemegy a trónszékektől vezető lépcsőn.

-          Nagyon jó bácsikám – válaszolja a herceg. A hangja annyira belém fúródik, muszáj látnom. Felemelem a pillantásomat. Azt hiszem, most halok meg! A haja tökéletes, barna, a szeme pedig.. Uram isten, milyen szép gesztenyebarna szemei vannak! A pillantása titokzatos, még is közvetlen. Közben hallom miről beszélnek a királlyal.

-          Ők lesznek a szobalányok. A vörös hajú pedig a főszobalány. – annyira belemerültem a herceg tekintetének figyelésébe, hogy csak most esett le, hogy mindketten engem néznek. Most bajban vagyok! Ezért még el is küldhetnek..

-          Mit képzelsz magadról! – kiált rám a herceg egyik őre, majd a hajamnál fogva odaráncigál a királyék elé. – Felség! Ez a szolga engedély nélkül tekintett magára, méghozzá elég sokáig.. – mondja a hercegnek. – Úgy tudom, ezért tíz korbácsütés jár.. – folytatja. Ha megkapom ezt a büntetést, akkor utána három hétig járni alig tudok, nemhogy dolgozni. Nagyon ijedt vagyok, hirtelen egy kezet érzek az arcomon, felemeli a fejemet. A herceg az. A tekintete az enyémbe fúródik, olyan biztonságot sugárzó az érintése.

-          Vegyük a dolgot meg nem történtnek – legyint a trónörökös. Ezt most, hogy értsem? Olyan értetlen lehet most az arckifejezésem.. – Csak elcsúfítaná a hölgyet.

-          Felség! De, ezt meg mire véljem? – felesel az őr.

-          Egy jó uralkodó nem erőszakkal jut dicsőségre, hanem az eszével. Emlékszel, hogy ki mondta ezt? – kérdezi az őrtől, aki rázza a fejét. – Az apám. Ezekkel a szavakkal búcsúzott el tőlem, mielőtt útnak indultam.

-          Egyet értek édesapáddal – feleli a király.

-          Inkább kényszermunkát végeztetek a kisasszonnyal, találjanak ki neki valamit egy hétre - mondja, s legyint egyet a kezével, jelezve, hogy engedjen el a férfi.

 

 

Már felvittem a hercegnek az ebédet, azt mondta, hogy csak egy kis nyugalomra és csendre van még szüksége. Senki sem hangoskodik. A lányokkal épp ebédelünk. Mindenki csendben ül. Hirtelen megszólal Marthe.

-          Adeline! Meséld el nekünk kérlek, hogy mi is volt az az egész a trónteremben. Nem mertünk odanézni.. Mondj el mindent! – mondja választ váró hangon, hatalmas érdeklődéssel. Erre persze mindenki engem néz, és a válaszom várja.

-          Hát.. Mikor meghallottam a herceg hangját, késztetést éreztem, hogy megnézzem, végül már teljesen belemerültem az arcába, és utána jött az őr azzal, hogy ezt nem kellett volna meg ilyesmi. Aztán a herceg megfogta az arcom, felemelte és a szemembe nézett – a lányok itt egy „ó de édes” sóhajfélét csinálnak, míg én visszaemlékszek, hogy milyen tökéletes volt a pillantása. Közben érdeklődő szemeket veszek észre.

-          És milyen a herceg?- kérdezi Olivie.

-          Igen, Adeline! Szép szeme van, mint látom.. – mondja Regine. Mindig is nagyon csipkelődős volt. – Látjátok! Elpirult! Tehát a herceg igen helyes.. – fejezi be mondandóját, s megjelenik arcán az a „büszke vagyok magamra, mert tudtam mire gondolsz” mosoly az arcán. A lányok pedig csak nevetnek.

-          Amúgy meg, milyen büntetést kaptál? – kérdezi Marthe. Hála az égnek próbálja másfelé terelni a szót.

-          Mától kezdve egy héten keresztül minden nap fel kell mosnom az előcsarnokot és az összes folyosót.. – mondom kissé durcásan, hiszen a kastélyban legalább száz folyosó van.. Na, jó, biztos túlzok, de akkor is..

-          Akkor jobb, ha el is kezded, legalább este ne azt kelljen csinálnod – mondja Olivie.

 

 

Eszméletlen, hogy mennyire unalmas ez a folyosó felmosás. Már nem érzem a hátam a sok görnyedésbe, a kezem pedig már fáj ettől a nagy kefétől. Szerencsére már végeztem az előcsarnokkal, és a folyosók nagy részével is. Már unalmamban dúdolgatok meg éneklek munka közben. Senki sem járkál a kastélyban, tényleg komolyan veszik ezt „a herceg fáradt, pihennie kell”-t. Komolyan, biztos unja magát a lakosztályában. Közben elkezdek egy újabb folyosót, énekelgetek, az eltereli a figyelmem a fájdalomról. Valaki kijön az egyik szobából, nem igazán érdekel, abbahagyom a dúdolást, és azt figyelem, hogy hol mostam már fel.

-          Elnézést! Az előbb énekelt valaki, nem látta véletlen hogy ki volt az? – kérdezi az idegen, aki kijött az előbb a szobájából.

-          Ugyan miért érdekli az? – válaszolom unott és fáradt hangon. Semmi kedven valami nemessel cseverészni..

-          Igaz is, hogy látta volna, hiszen fel se néz. Daniel le Masson herceggel nem ilyen hangon kéne beszélnie – mondja fennhangon a trónörökös. Hogyan lehetek ennyire szerencsétlen? Komolyan? Ma már egyszer bajba kerültem miatta, de ha megint.. Még csak ma érkezett, de már elegem van belőle.. Én meg neki fogok dolgozni.. Valahogy nem hoz lázba a dolog. Lassan felállok, megfordulok, ledobom a kefét, és ránézek.

-          Fel se nézek? Komolyan mondja? Maga miatt kell felmosnom majdnem az egész kastélyt! – kiáltok rá. Most már tényleg nem érdekel bármi is lesz. Küldjön el a kastélyból, vagy bánom is én..

-          Hát maga az! – mondja önelégült mosollyal, s közben a földet nézve kissé megrázza a fejét. – Azt reméltem, hogy örül annak, hogy nem fogják megverni, nem szeretem, ha nőket ütnek. Úgy látom maga inkább azt akarta volna, mint ezt. Mégis mit képzel, hogy azt mondja, hogy miattam kell ezt csinálnia? Maga bámult engem úgy, hogy majdnem kiestek a szemei.. – fejezi be, de olyan oktató hangon, hogy az már irritáló..

-          Most ha megbocsát „Felség”, akkor folytatnám a dolgomat. – A Felség szót direkt kicsit csúfolósan mondtam. Inkább leülök, és folytatom a dolgom. Elegem van ebből a hercegből. Azt hiszi, hogy minden úgy lesz, ahogyan ő akarja, mert ő a trónörökös, pedig ez nem így működik. Hallom, hogy visszamegy a szobájába. Végre, már ideje volt. Nem értem, hogy miért pont engem kell neki idegesíteni, de még én vagyok a főszobalánya is.. Hurrá! Majd kiugrok a bőrömből, hogy teát vigyek neki.. Komolyan..

 
 

 

Profilkép


Felmérés

Felmérés
Melyik történet tetszik nektek jobban?

Look in me
Élet a 18. század környékén

Hírlevél



Statisztika

Most: 1
Összes: 10377
30 nap: 716
24 óra: 24