Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

1. fejezet

2012.08.20

 Már nem is nagyon emlékszek, hogy mikor írtam utoljára naplót. Azt hiszem nyolc éve, még mielőtt a szüleim meghaltak. Mennyi minden történt ebben az időben! Elköltöztünk Magyarországról Angliába, Londontól nem messze egy kisvárosban lakunk. Most megyek gimnáziumba, ugyanoda ahova Brian és Caleb is jár. Brian már egy éve tanul gimnáziumban, Caleb pedig évfolyamtársam lesz. De új suli, új emberek, még több titkolózás. Ez nekem nem könnyű… Látni, ahogy több lányt is bevisznek, mert azt hiszik, hogy ő az eltűnt Frewen gyermek, azaz én. Már nyolc éve álcázom magam fiúnak nyilvánosság előtt, és csak itthon lehetek igazán önmagam. Az álcám elkészítése fél és háromnegyed óra között inog, hiszen fel kell tennem a parókám, fiúsra átsminkelni az arcom, és egy lány legfeltűnőbb jellemzőjét is el kell „tűntetnem”. Remélem sikerül majd nem elszólni magam és, hogy szerzek majd új barátokat is! Majd apránként leírok magamnak minden eddigi fontosabb eseményt, ha lesz hozzá kedvem.

Azt hiszem ez elég lesz bevezetésfélének egy naplóba. J

 

 

 

Ma volt az első nap az új suliban. Az igazgatóúr édesapám egyik legjobb barátja volt, és megígérte, hogy amiben csak tud, támogat és megőrzi a titkomat. Első óránk osztályfőnöki volt, persze én rögtön befészkeltem magam a bal hátsó sarokba. Páran ott voltak már mikor megérkeztem, mind nagyon kedvesek voltak. Aztán sorba érkeztek a többiek is. Láttam, hogy többen is érkezhettek ugyanabból az iskolából, mert, ahogy örültek egymásnak ezt szűrtem le.

Hirtelen egy kedves fiú hangot hallottam meg, hogy hozzám beszél.

-          Szia! Itt ül valaki?

-          Öö.. Hello! .. Nem, nem ül itt senki.

-          Oké, most már igen. – mondta egy aranyos mosollyal az arcán. Úgy éreztem mindjárt elpirulok, de ekkor eszembe jutott, hogy fiút kell alakítanom.

-          Hogy hívnak? – kérdeztem

-          David. Nem vagyok ide valósi... És téged hogy hívnak?

-          Adam vagyok. Én Bromleyben lakom.

-          Komolyan? Már azt hittem, hogy csak én leszek bejárós. Amúgy meg én is Bromleyben lakom.

 

Még dumáltunk elég sokat becsengetésig. Úgy érzem Dav lesz a legjobb barátom az osztályból J

A következő kettő tanóra is osztályfőnöki volt, próbáltam lejegyzetelni minden fontosabb dolgot, amit a tanár úr mondott. Az utolsó fontos megbeszélnivalók az osztálypóló és az elsősök (azaz a mi évfolyamunk) felavatása, ahova egy legalább öt perces műsort kell összeállítanunk. A srácok rögtön áthárították a lányokra a koreográfiát és a póló intézését is. Az osztályunkban nem sok lány van, de ezen nem csodálkozom, hiszem matematika és informatika szakból állunk. Az osztálylétszámunk harminc, ebből kilenc lány van, és huszonegy fiú.

A következő óránk testnevelés volt. Mit ne mondjak, nagyon örültem, már első nap különcködhetek.. Tök jó! L Mint az előző iskolámban, itt is elmentem inkább a mosdóba, bezárkóztam egy vécéfülkébe és ott öltöztem át, a srácok nagyon meglepődtek, hogy nem az öltözőben öltöztem. Két feltételezést is hallottam tőlük „Szerintem egy ufó!” De többen mondták a másikat „Szerintem szégyenlős!”.

-          Ne foglalkozz velük! Nem éri meg... – mondta David.

-          Persze, köszi..

-          Jól van osztály! A lányok maradjanak itt, nekik más tanára lesz. A fiúk jöjjenek velem a terem másik részébe! – mondta az igazgató úr. Nagyon meglepődtem, hogy ő a testnevelés tanár... –  Tíz kör futás, én elhúzom addig az elválasztó függönyt.

Ez után matek óra következett. „Ebből legalább jó vagyok..” gondoltam. A tanár úr nagyon kedves. Meg kellett oldanom egy feladatot a táblánál, és a végeredményben volt csak egy kis figyelmetlenségi hibám, azt kijavította, majd megdicsért.

Ez után történelem óránk volt. Nem hittem volna, hogy a töri érdekes is lehet.. talán meg fogom szeretni J

Vége lett az első napnak. Még elmentünk ebédelni a suli menzára. Bolognai spagetti volt, a kedvencem. J Miután megettem a kaját elindultam kifelé az épületből.

-          Adam! – hallottam a hátam mögött Davidet. – Várj meg!

-          Öö... Oké...

-          Köszi. Melyik busszal mész?

-          A három órással, miért?

-          Mert akkor mehetnénk együtt, nem akarok megint egy öreg néni mellett ülni... Múltkor is elmondta az egész életét ott mellettem, meg azzal a sütivel kínálgatott, amire előtte mondta, hogy az unokáinak viszi... Néha olyan idegesítőek, nem?

-          De igen. Akkor menjünk, még oda kell érnünk a buszmegállóba.

-          Oké, induljunk!

„Te jó ég! Én hülye, miért kellett azt mondanom, h mehetünk együtt? Olyan cuki..” gondoltam magamban, és éreztem, hogy egy kicsit elpirulok, még szerencse, hogy a fiús álca miatt ki vagyok sminkelve és nem látszik.

Megérkeztünk a buszmegállóba, nemsokára érkezett is a busz.

-          Ez a mi „szerencsénk”, csak ott van hely a két nénivel szembe hátul... De le kéne ülnünk, másfél órás az út…

-          Jó lesz ott, majd nem figyelünk rájuk… Folyamatosan bólogass nekik, ha beszélnek, és csak reménykedj benne, hogy nem egy kérdés volt…

Egész úton beszélt hozzánk a két néni. Mindegyik elmondta, hogy hogyan ismerkedett meg a férjével, hány gyereke lett és, hogy most megy az unokájához. Alig bírtuk ki, szerencsére volt nálam fülhallgató, és mikor a nénik nem figyeltek beraktam…J

Mikor leszálltunk, a nénik elköszöntek tőlük.

-          Viszontlátásra kedveskéim!

-          Viszontlátásra! – mondta Dav.

-          Viszontlátásra! – ismételtem én is.

-          Milyen nyugodtan hallgattad, amit mondtak, hogy bírtad ki?

-          Várj, nem hallak rendesen, mindjárt kikapcsolom a zenét. – mondtam, és kihúztam a fülhallgatót a fülemből.

-          Óh… Most már értem. Erre én is gondolhattam volna. De én nem ebbe az irányba megyek, hanem balra. Majd később még beszélünk. Esetleg Facebookon vagy Msn-en. Szia!

-          Oké, persze. Szia!

Elindultam hazafelé. Útközben megint láttam egy körözési plakátot... rólam. Mikor hazaértem rögtön lemostam a sminket, levettem a parókát és átöltöztem.

-          Nos, Anne milyen volt az első nap? – lepett meg Brian miután átöltöztem.

-          Jaj! Megijesztettél. Hát nem volt rossz… Csak volt tesi óránk, és tudod már első nap különcködtem…

-          Figyelj, ez nem baj! Nálunk is van olyan fiú, aki nem velünk öltözik, és elmondta, hogy azért mert szégyenlős. Na, gyere ide! – majd átölelt, úgy ahogy kiskorom óta, mintha a húga lennék. – És szereztél barátokat?

-          Hát mindenkivel jóban vagyok az osztályból. Képzeld, az egyikük itt lakik Bromleyben, David. Nagyon kedves velem.

-          Ennek örülök Anne! De vigyázz, nehogy meg tudja, hogy ki vagy valójában!

-          Tudom… tudom, vigyázok!

-          Helyes! De most hagylak, hadd írd a naplódat.

-          Oké, köszi! J

 
 

 

Profilkép


Felmérés

Felmérés
Melyik történet tetszik nektek jobban?

Look in me
Élet a 18. század környékén

Hírlevél



Statisztika

Most: 1
Összes: 8288
30 nap: 96
24 óra: 11